A mesterséges intelligencia lehetőségeit kihasználva olvasóink meg is hallgathatják a napi lapszám vezető írásait. Mindössze két kattintás, és Szabolcs már olvassa is egymás után a kiválasztott cikkek ...
Az orosz-ukrán békemegállapodás lehetősége az Ukrajnában tartandó két nagy választás megtartását is hozhatja. Lejárt az elnök és a parlament megbízatása, a versenybe pedig beszállhat a volt hadseregpa ...
Kár, hogy a GDP 2,2 százalékának megfelelő kiadásokra nincs fedezet, tekintve, hogy a költségvetési hiány a GDP 5 százalékára várható.
Szerinte sokan a félelem miatt nem merik vállalni a véleményüket, miközben eredményt csak áldozatvállalással lehet elérni.
Vélhetően további tárgyakat is szeretett volna meglovasítani, azonban a hatóságok közbeléptek. Őrizetbe vették a párizsi Élysée-palota egyik, reprezentációs tárgyakat kezelő munkatársát, mivel a gyanú ...
Nem csak a Budapesti Javítóintézetben uralkodnak áldatlan állapotok: ott is pokoliak a körülmények, ahol nem bűnelkövető gyerekek élnek.
Előfordulhat, hogy a Moszkvához közeli kőolajfinomítóra rárepülő drónrajt egy nyugat-ukrajnai bázison kávéját kortyolgató operátor irányítja. Egyedül. És ez nem a távoli jövő. Ez a holnap, és már ma i ...
Kijelentette, Magyar Péter fellépése gyerekes és önmagában teszi őt alkalmatlanná az ország vezetésére. A mai napig beláthatatlanok a kegyelmi ügy következményei az építési és közlekedési miniszter sz ...
Már nyomozás zajlik a kényszerdeportálás körülményeinek feltárására. Az orosz csapatok körülbelül 50 lakost raboltak el az ukrajnai Szumi megyében található Hrabovszke faluból - közölte Dmitro Lubinec ...
Áldozata ugyancsak ennyi idős volt. A Fővárosi Főügyészség három fiatal letartóztatását indítványozza a szombat hajnali, Budapest VI. kerületében történt késelés miatt - közölte egy vasárnap esti, lap ...
Oroszország a háborújával egyebek mellett semlegességi státuszt szeretne ráerőszakolni Ukrajnára. Magyarország elkötelezett tagja a NATO-nak, az Orbán-kormány külpolitikai manőverei mégis mintha valam ...
Inkább csak az eső fog esni. Gazdaságpolitikai beszúrásokkal tűzdelt időjárás-jelentés következik. A jövő hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkez ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results